Év elején rendkívül népszerű volt a GINOP 1.2.1-16 - "Mikro-, Kis- és Középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése" pályázat, hiszen 50%-os vissza nem térítendő támogatással, hitel konstrukció nélkül lehetett gépbeszerzésre, eszközbeszerzésre pályázni. A jelentkezők nagy rohama miatt a pályázat hamar fel is lett függesztve.

Most november 30-tól újabb gépbeszerzés pályázat nyílik, ami ráadásul szoftverrendszer, vállalatirányítási rendszer, termelésirányítási rendszer beszerzését is támogatja.

ITT megismerheti a WinDirect vállalatirányítási, termelésirányítási rendszer lehetőségeit, amely így 50%-os támogatással vezethető be!

 

A GINOP-2.1.8-17 - "A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén" pályázat egyelőre még társadalmi egyeztetésen van, a kiírás legfontosabb tudnivalói itt találhatók meg:

Pályázat megnevezése: A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén, GINOP 2.1.8-17.

Beadható:

2017. november 30-tól.

Beadási határidő:

2018. január 31-ig.

A projektek megvalósítására legfeljebb 6 hónap áll rendelkezésre.

Jogosultak:

  • TERMELŐ, GYÁRTÓ tevékenységet fejlesztő (megadott TEAOR lista alapján), mikro- kis-és középvállalkozásnak minősülő vállalkozások pályázhatnak, akik rendelkeznek min. 1 lezárt, teljes üzleti évvel.
  • Min. 1 fő volt az átlagos statisztikai létszámuk
  • Nem tartoznak az EVA hatálya alá
  • Nem adott be GINOP 2-es prioritású (GINOP 2.XXX) pályázatot
  • Csak Budapest és Pest megyén kívül megvalósuló beruházás támogatható!

Támogatási intenzitás:

  • A projekt összes elszámolható költségének maximum 50%-a.

Támogatási összeg:

  • 5 millió Ft - 15 millió Ft vissza nem téritendő támogatás.

Előleg:

  • Előleg igényelhető, az utófinanszírozású tevékenységekre a vissza nem térítendő támogatás vonatkozásában igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt támogatás 75%-a lehet. Egyszeri elszámolás esetén támogatási előleg nem igényelhető.

Elszámolható költségek:

A pályázat keretében kizárólag a jelen pontban meghatározott tevékenységekre lehet támogatást igényelni. Ezeken túlmenően semmilyen egyéb tevékenység nem támogatható.

Vállalási feltételek:

  • NINCS létszámtartási kötelezettség!
  • Saját tőke mértékének növelése

A támogatást igénylő vállalja, hogy saját tőkéje a projekt megvalósítás befejezését követően a fenntartási időszak első üzleti évben a teljes megítélt támogatási összeg legalább 50%-ával növekszik és annak mértéke nem csökken a fenntartási időszak végéig.

 

Mi vállalni tudjuk a pályázat megírását és végigmenedzselését egyaránt, vagyis tehermentesítjük a pályázattal járó adminisztrációktól, a dokumentációkat, benyújtandó anyagokat, nyomon követéseket, jelentéseket mi kézben tartjuk és kezeljük.

Kizárólag sikerdíj alapon!

Elérhetőségeinken várjuk a jelentkezését!

 

Miért érdemes a WinDirect vállalatirányítási rendszert bevezetni ezen a pályázaton?

Ami érdekesség, a WinDirect vállalatirányítási rendszer a piacon meglehetősen különleges, nyílt rendszer, formabontó technológia.
Ez azt jelenti, hogy a hagyományos, "fekete doboz-szerű" rendszerekkel ellentétben a WinDirect rendszerben akár házon belül is lehetőség van átalakítani a folyamatokat, átdizájnolni felületeket, nyomtatványokat, új dinamikus kimutatásokat, listákat készíteni, vagy akár még tovább is fejleszteni a rendszert, ahol van erre szándék vagy akarat. De legalábbis sokkal egyszerűbben történnek a változtatások, átalakítások, új igények kezelése, mint más vállalatirányítási rendszer, termelésirányítási rendszer esetében.

 

Termelésirányítási rendszerként és vállalatirányítási rendszerként az alábbi lehetőségekkel képes kiszolgálni az Ön cégét a WinDirect. Néhány "gondolatébresztő":

  • gyártások, projektek időbeli ütemezése, tervezése, vizuális Gantt-diagramokon
  • utólagos költségek ráosztása a műveletekre
  • korrekt önköltség és árrés számítás, költség elemzés
  • előkalkuláció ajánlatadáshoz, utókalkuláció a tényadatok alapján
  • korrekt termékdíj kezelés
  • kapacitások (gép, eszköz, humán) kezelése
  • képes a termelésből objektív módon gyűjtött adatok beemelésére és annak elemzésére, feldolgozására
  • alapanyagok rendelkezésre állásának, beszerzésének menedzselése a tervezett projektek alapján, automatizálható beszerzés
  • nem csak a jelenlegi készlet és tetszőleges készletszint figyelmeztetések, hanem a jövőbeli potenciális készletmozgások kezelése
  • vizuális raktártérkép
  • vonalkód olvasóval vagy PDA mobil eszközzel való munkavégzés, készletezés, leltározás, stb
  • Sarzs/LOT kezelés, nyomonkövetés
  • többféle mennyiségi egység korrekt kezelése a készleten (pl. egyazon termék db-ban, kg-ban, m2-ben, folyóméterben, stb)
  • EDI elektronikus adattovábbítás vagy e-számla igény
  • folyamatok, projektek vizuális nyomon követése vizuális "bizonylati faszerkezetben"
  • még nyitott ügyek, elakadt feladatok felkínálása
  • figyelmeztetések üzenetben, emailben a rendszertől a kritikus ügyekre
  • naprakész, integrált, automatikus könyvelés
  • FIFO vagy átlagáras stratégia korrekt kezelése
  • cash flow tervezés
  • tetszőleges számú pénznem, devizák, árfolyam nyereségek/veszteségek kezelése
  • széleskörű kontrolling, analízis, adatbányász lehetőség a rendszer teljes vertikumából
  • cégcsoportos, több telephelyes működés, közösített adatok, automatikus egymás közti tranzakciók, konszolidált kimutatások kezelése
  • többnyelvű működés lehetősége

és még sok egyéb...